A sportban a „fair play”-elv érvényesülésének egyik legnagyobb veszélye a dopping. A nemzeti szabályozás és doppingellenes tevékenység mellett nemzetközi együttműködést is igényel. A tiltott teljesítményfokozás visszaszorítására irányuló nemzetközi összefogás keretében jöttek létre a különböző nemzetközi sportszervezetek (Nemzetközi Olimpiai Bizottság, nemzetközi sportági sportszövetségek, Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség-WADA) doppingellenes szabályzatai, amelyek a tagságukat képező, illetve a szabályzatot aláíró nemzeti olimpiai bizottságokra, sportszövetségekre kötelező erővel bírnak. A nemzetközi társadalmi szervezetek doppingellenes fellépése mellett az állam- és kormányközi kapcsolatok keretében is elfogadásra kerültek nemzetközi doppingellenes egyezmények, a nemzeti doppingellenes tevékenységek harmonizálása és a nemzetközi együttműködés érdekében. Többek között ilyen az Európa Tanács keretében Strasbourgban, 1989. november 16-án létrejött, a tiltott teljesítmény-fokozó szerek és módszerek használata elleni Egyezmény, amelyhez a Magyar Köztársaság 1990. január 29-én csatlakozott. Az Egyezményt a 2003. évi LXXVIII. törvény hirdette ki. Az Egyezmény célja a sportbeli dopping csökkentése és felszámolása, amelynek érdekében az aláíró államok vállalják, hogy alkotmányos kereteiken belül megteszik az Egyezmény végrehajtásához szükséges intézkedéseket, illetve megalkotják azokat a rendelkezéseket, amelyek a tiltott szerek és módszerek sportban való hozzáférhetősége és alkalmazása visszaszorítását szolgálják.
E témában konzultációért forduljon weboldalunk felkért tanácsadó ügyvédjéhez. Dr. Neszmélyi Emil sportjogász ügyvéd nem csupán a MOB Jogi Bizottságának tagja, hanem a Nemzetközi Sport Döntőbíróság (CAS) egyik magyar bírája is, így hazai és nemzetközi dopping ügyekben hatékony segítséggel szolgál ügyfelei számára. A vele történő konzultációhoz információk itt érhetők el: Kontakt